Akik már nem kellenek senkinek. avagy beszélgessünk a lelki problémáinkról 1. rész

Az órára választott témám az index fórumából a fent nevezett Akik már nem kellenek senkinek. nevezetű topic lett.

A topic nyitója és kezdeményezője Nagynulla nevű felhasználó volt, aki 2003. április 25-én indította útjára a szóáradatát, hét hónappal az után, hogy egy ugyanilyen témájú fórumot, a Gondoltál már az öngyilkosságra??? nevezetűt elindította volna. A két topicból az utóbbiban sokkal több élet mutatkozik, közel 10 000 hozzászólással, míg a választott topicom alig 300 hsz-szel kullog utána.

A topic háromszor halt ki hosszabb időre, de eddig még mindig jött olyan új nick, ami újra felvette a beszélgetés fonalát, vagyis azt, hogy senki sem szereti őket, nem érzik, hogy foglalkoznának velük, és terhükre vannak embertársaiknak. Ez a fórum fő vezérfonala, habár a fórum jóvoltából végignézhetjük a topicnyitó lelki és párkapcsolati változásait.

A topicnyitó szándéka főleg az volt, hogy a korábban nyitott topicjában kapott hozzászólásokkal ellentétben, most ne bírálni és elítélni akarják, hanem barátokat szeretett volna szerezni ilyen módon, olyan embereket, akik hasonló cipőben járnak, és képesek átérezni a problémáit. A cím elég hatásvadászra sikerült, hiszen ez a mondat minden ember depressziós pillanatában felmerül, így együtt lehet vele érezni, és figyelemfelkeltésnek sem utolsó.

Mint ahogy mondtam, kezdetben a topic eléggé dinamikus volt, napi több tíz-húsz hozzászólás is megfigyelhető. Nagynulla elmaradozásával párhuzamosan viszont kihalt a topic, viszont ha valaki megtalálta a süllyesztőben, Nagynulla nem volt rest válaszolni. Habár a topicban jó pár ember megfordult, mondhatjuk, hogy egyedül Nagynulla - a későbbi MeseMeseMeskete - tartott ki a fórum mellett.

Viszont Nagynulla igen érdekes változáson ment keresztül. Ahogy olvastam a hozzászólásait, egyetlen olyan mondata sem volt, ahol mást próbált meg vigasztalni, mindig csakis saját magáról beszélt, ha pedig nem írtak, őt az sem zavarta, kifejtette gondolatait akár négy hozzászólásban is, csakhogy teljen a hely... Nagynulla boldogtalan, 5 gyermekes anyuka - érdekes, hogy az előző topic nyitásakor, már úgy érezte, hogy senki nem szereti, pedig akkor 5 hónapos terhes volt -, úgy érzi a férje nem szereti, ronda, mihaszna, nem is jó tanár, nem is jó anya, de még feleségnek is csapnivaló, sőt, a férje szeretőt tart. Később, mikor már elhatározza, hogy ez így nem mehet tovább, társat talál, de nem meri elhagyni a férjét a gyerekei miatt. Végül, nyolc év után otthagyja a férjét, és boldog párkapcsolatban él...

De az új tagok kétféle csoportba sorolhatóak. Volt, aki saját élményét és lelki világát szerette volna megosztani a nagyközönséggel - nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek alapon. Őket szívesen fogadták, próbálták vigasztalni, és külön megfigyelni, hogy hogyan adtak tippeket és javaslatokat a szenvedőknek, hogyan próbálták meggyőzni őket arról, hogy értékes emberek.
És ott volt - talán csak egy ilyen ember lehetett -, aki nem tanácsért jött, hanem beszólni, megalázni a többieket. Elhihetjük, hogy egy öngyilkosságon gondolkodó embernek nem éppen az a lelki vágya a mániás depressziójában, hogy valaki azt mondja neki, hogy fejezze be a nyavalygást, és álljon a talpára, mert így csak egy senki lesz belőle...

A topic legutolsó hozzászólása 2010. február 16-án íródott, pontosan egy hete. Lehet, hogy eltünedeztek már a résztvevők, de az utolsó katona kitart. MeseMeseMeskete szeretettel várja a beszélgetni vágyókat és a problémásokat. Hiszen van tapasztalata.